Ezekre érdemes figyelni kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás váltása esetén - MNB Pénzügyi sarok

KGFB váltás gyorsan, egyszerűen, onlineA Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma az alábbi kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Január 1-jén lejár az autóm kötelezője, aminek díja eddig minden évben emelkedett. Elgondolkodtam a váltáson, hogyan tudom ezt a legegyszerűbben megtenni?" (K. Péter, Mezőkövesd). Válaszol dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese.

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunk (KGFB) évfordulójához közeledve érdemes elgondolkodni a váltáson, hisz előfordulhat, hogy a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel köthetünk új szerződést, többféle kedvezményt kaphatunk, amivel akár több ezer forintot is megspórolhatunk. Évente egy alkalommal, a biztosítási évfordulókor van erre lehetőségünk, ez például járművásárláskor az új KGFB-szerződés megkötéséhez köthető időpont, ami az év bármelyik napja lehet. A régebben, 2010 előtt kötött szerződéseknél, a hazai személyautók kb. negyedét érintően egységesen a naptári év vége jelenti a biztosítási évfordulót is.

A biztosítók az év során bármikor hirdethetnek új tarifákat azzal, hogy azt az alkalmazási időszakot megelőzően 60 nappal meg kell tenniük.

A következő biztosítási időszakban ránk vonatkozó díj mértékről viszont legkésőbb a szerződéskötési évfordulónk előtt 50 nappal kötelesek írásban tájékoztatni minket, így már az évfordulónk előtt 60 nappal érdemes tájékozódni, összehasonlító kalkulációt végezni. Az évfordulót megelőző 30. napig (naptári évfordulónál tehát december 1-jén éjfélig) dönthetünk úgy, hogy ezt elfogadjuk és tovább fizetjük a díjat jelenlegi biztosítónknál (így szerződésük automatikusan tovább él, semmit se kell tennünk), vagy pedig felmondjuk azt és biztosítót váltunk. Ha elmulasztjuk a határidőt, a váltással még egy évet várni kell. A 30 napos határidő csak a régi szerződés felmondására vonatkozik, az új szerződés megkötése viszont ráér az évfordulóig (naptári éves szerződéseknél tehát december 31-ig).

Régi szerződésünk felmondása csak akkor érvényes, ha az az évforduló előtti 30. napig írásban beérkezik eddigi biztosítónkhoz.

A beérkezési dátum számít, azaz érdemes időben postára adni a szükséges nyilatkozatot – a vitás helyzeteket elkerülendő – tértivevényesen. Lehetőség van – a felek megállapodása alapján – a szerződés emailben, esetleg faxon történő felmondására is, de a dokumentumnak ekkor is be kell érkezni a biztosítóhoz az említett határidőig. A személyes ügyfélszolgálaton benyújtott felmondási kérelemről célszerű bélyegzővel ellátott másolatot kérni.

A felmondó nyilatkozatnak tartalmaznia kell ügyfélként (üzembentartóként) nevünket, elérhetőségünket, kötvényszámunkat, s ki kell nyilvánítanunk, hogy évfordulóra tekintettel történik a felmondás.
Ha nem vagyunk gyakorlottak a biztosítási ügyekben, igénybe vehetjük (online) biztosítási alkuszok segítségét is. Az alkusz segít a legmegfelelőbb biztosító, biztosítási díj kiválasztásában, sőt akár kárrendezés esetén is. Az alkusz munkáját a fogyasztóknak nyújtott biztosításoknál az a biztosító fizeti meg, akinél végül szerződünk, vagyis szolgáltatásai számunkra díjmentesek. Ezzel együtt is köteles kellő számú – az igényeinknek legjobban megfelelő – biztosítási ajánlatot rendelkezésünkre bocsátani, továbbá felelős az esetleges szakmai hibáiért is (s emiatt vagyoni biztosítékkal vagy szakmai felelősségbiztosítással is jótáll).

Ahhoz, hogy pénzügyileg tudatos döntést hozhassunk, célszerű több különböző biztosító ajánlatát is meg ismernünk. Az alkuszoknál természetesen nem csak kötelező biztosítást köthetünk, hanem például casco-t, vagy akár egyéb hasznos kiegészítő biztosításokat is.

A KGFB-díjak és kedvezmények összehasonlításában segítséget nyújthatnak a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján, a biztosításközvetítők online oldalain elérhető díjkalkulátorok, a tarifák pedig az MNB honlapján is elérhetők.

Az MNB emellett ez évtől - negyedévente frissülő - KGFB-indexet is közzétesz, amiből pontos és átlátható tájékoztatását kaphatunk a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjainak alakulásáról. A jegybank honlapjának külön e célra létrehozott színes, könnyen átlátható felületén érhetjük el a friss adatokat. Ezek a számok az átlagos változást mutatják, az egyes szerződések esetében ettől eltérő díjváltozások lehetnek. A friss adatok szerint mindenesetre a budapesti személyautók átlagos KGFB állománydíja – a tavalyi azonos időszakhoz képest – 9 százalékkal csökkent, s az országos átlagos díjszint jelenleg 44 ezer forint.

válaszolt dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese

Forrás: origo.hu

 

Kérjük, tekintse meg biztosítási termékkínálatunkat:



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft